The Sims 4 vélemény2014.09.06. 18:20, Steve
Tegnap vettem át a Collector's Edition-t, amihez kaptam egy keménykötésű kézikönyvet, és egy USB-s "lámpát", ami váltogatja a színeit a simeim hangulatától függően.
Ez most csak két szín, ennél sokkal több van. Mélylila, világos rózsaszín, sötétlila, világos zöld, sötét zöld, sárgászöld, narancssárga, piros, pirosas narancssárga stb. Mindegyik egy-egy hangulatot jelent.
Negatívum:
Véleményem szerint a játék nagyon unalmas, lényegében nem történik benne semmi: reggel a sim felkel, elmegy a vécére, aztán eszik, elmegy a munkába, munka után hazajön, elmegy a vécére, eszik, zuhanyozik, lefekszik aludni.
Nincsenek benne lehetőségek (arragondolok, amiket Sims 3-ban kaptunk, pl. hogy a simünk kap XY-tól egy magnót, amit meg kell szerelni, és utána visszavinni a tulajdonosnak). Maga a szomszédság zárt, nem lehet bejárni úgy, mint a 3-ban. Ha elmegy valahova - akár a szomszédba, akár a konditerembe -, egy betöltőképernyőt láthatunk, úgy, mint a Sims 2-ben.
Nem tudom, hogy viccnek szánták, vagy komolyan gondolták, de a simünk a vécén ülve (úgy értem, hogy nem csak ül, hanem a dolgát végzi), ehet-ihat. Szánalmas és undorító.
Nagyon nehéz összebarátkozni a többi simmel, és túl hamar lemegy a kapcsolatuk.
Kifejezetten kevés pénzt adnak a munkában, még az előléptetések után is, a tárgyak és a számlák viszont elég drágák (lehet ezt a részét Magyarországról mintázták. :D)
Nincs jártasságnapló.
Nincsenek konzolok, csak a számítógép segítségével tudnak kockulni.
Pozitívum:
Nekem nagyon tetszik, hogy egyszerre nem csak maximum két simmel társaloghat simünk, hanem annyival, amennyivel csak szeretne. A beszélgetésbe - ha eddig jól láttam -, akármennyi társukat bevonhatják.
Evés közben bármit lehet csinálni. Sőt! A simünk fogja magát, és odaül a többiekhez evés közben, akár tévéznek, szerelnek valamit stb. Állva is ehet, bár elég vicces, mert olyankor mindent kézzel eszik és nem evőeszközökkel... :D
Az érzelmek... nem egy nagy szám, de sokkal látványosabbak, mint az előző részekben. Ha valami miatt boldog, akkor mindent mosolyogva csinál, ha szomorú, akkor mindent bánatos pofával. Király.
Tetszenek a számítógépek, nagyon valósághűek. És ami a legjobb bennük: a számlákat online lehet fizetni!
Sokkal élethűbbek a kapcsolatok... pl. nem lehet aznap hozzámenni valakihez, hiába van maximumon a szerelmük. Várniuk kell, nem úgy, mint a 3-ban :). Ezenkívül két skála van, az egyik a barátit, a másik a szerelmi viszonyt mutatja.
Legjobb barátok pedig nem akkor lesznek, ahogy teljesen összebarátkoztatjuk őket, hanem ahhoz el kell telnie napoknak, és csak utána lehetnek azok, hiába van teljesen tele a zöld csík.
A build és a buy mode szerintem nem egy nagy szám, a videókban sokkal jobban nézett ki az egész. Leginkább úgy tudom leírni, mintha keverték volna a Sims 2 és 3-at ilyen szempontból. Mellesleg a build és a buy össze van vonva, ezenfelül pedig el vannak dugva bennük a tárgyak... :D kellett egy kis idő, mire kiismertem magamat, de ha egyszer megtalálunk benne valamit, onnantól kezdve már könnyű. :)
|