Sims-Zóna | Minden, ami Sims!
1. fejezet

A szobámban a kanapén ültem, és merengtem magam elé, mialatt az utcát bámultam. Éreztem, hogy fog valami történni, valami, ami talán örökre megváltoztathatja az életemet, de nem foglalkoztam vele különösebben. Azon gondolkodtam tulajdonképpen, hogy hol ronthattam el mindent. Talán a drogoknál, vagy amikor a suliból elkezdtem lógni. 



A sors furcsa fintoraként nagyjából öt éves lehettem, mikor először "nyúltam" drogokhoz. Apám szakács volt, marha jól sütött-főzött, egyik haverja pedig adott neki húsz gramm minőségi füvet, hogy ugyan, süssön már neki vicces sütit, amit apám meg is tett; a sütiket pedig kint hagyta a konyhaasztalon.



Nem kellett volna. Megennem sem. Betoltam az egész tálat, még csak egy kis darabkát sem hagytam; arra emlékszem, hogy nagyon ízlett.

Az utolsó emlékem pedig az, ahogy elhomályosul a világ, és arra gondolok, hogy az a spirálizé milyen gyönyörű, ahogy mindenféle színben pompázik, kanyarog és csavarodik. Persze nem mozdult, de a Fekete Özvegy mire képes... és itt nem a kártyajátékra gondolok, hanem a fűre, amitől túladagolást kaptam.

 Hat órán keresztül feküdtem kómában, a szüleim már az utolsó kenetet is rámadták, de végül csak megmaradtam. A sors másik furcsa fintoraként pedig a Sütiszörnyes pulcsim volt rajtam, mialatt teletömtem magamat varázs sütikkel. Ezt anyám és apám még ma is sokszor felidézik, egy jót röhögnek azon, hogy egy balfasz voltam már kicsinek is.

A nagy nosztalgiázásomban eszembe jutott egy másik emlék, egy sokkal intenzívebb, maradandóbb. Egy olyan személyről, akit talán soha  nem fogok elfelejteni. Ekkor megszólalt a telefonom, és egy hatalmasat dobbant a szívem, majd őrült módjára vert. Egyébként is elég gyorsan dobogott akkoriban, mert amfetaminfüggő voltam, aminek a másik neve ugyebár a speed... így jobban ismeri mindenki. Már csak a neve is "gyors"-at jelent.

Felvettem, annak ellenére, hogy olyan szám hívott, amit nem ismertem; abban reménykedtem, hogy csak valami taknyos kölyök hív, hogy a hétvégére kéne neki egy kis eki, vagy fű. Nem dealer voltam, a szószoros értelmében nem; ez inkább csak ilyen mellékfoglalkozás volt, de erre majd kitérek még.
Tehát felvettem, és jól kulturáltan beleszóltam.
- Itt Enzo, te ki a fasz vagy?
- Neked is szia - nevetett az excsajom, Natasha. Végigborzongtam. - Hogy vagy, Enzo?
- Állj, állj, állj! Retkes, kibaszott tizenöt év múlva csakúgy felhívsz azért, hogy hogy vagyok?! Nekem erre nincs időm - már ráakartam bökni a piros körre a kijelzőmön, de egyszerűen képtelen voltam megtenni, úgyhogy meghallgattam a válaszát.
- Találkozni akarok veled - közölte tömören, lényegretörően. Felcseszett vele, főként, hogy a füle mellett elengedte a szidásomat.
- Én meg nem - duzzogtam. Hogy a francba ne akartam volna! De még magamnak sem ismertem be, hogy hiányzik, hogy nagyon kell, jobban, mint az anyag, vagy a reggeli, első cigim; még a napfénynél, és a levegőnél is jobban hiányzott. De ezeket nem mondhattam el neki a büszkeségem miatt, és azért, mert tizenöt évvel ezelőtt dobbantott valaki mással. 

Ezután percekig győzködött, végül belementem, és azonnal meg is bántam, de akkor már nem mondtam vissza. Annyi feltételem viszont volt, hogy a helyet és az időt én jelölhessem ki. A kedvenc éttermemet mondtam. Azt, ahova az üzletfeleimet is vittem, ő persze erről mit sem tudott. Még talán azt sem, hogy mivel foglalkozom.

Ezekután egésznap ezen kattogott az agyam, képtelen voltam csak egy kicsit is megnyugtatni magamat. Még a forró fürdő sem segített, így úgy döntöttem, hogy lefekszek aludni. Amikor leültem az ágyra, meg voltam rémülve, és nyugtalankodtam, csak és kizárólag a másnapra tudtam gondolni. Végül valahogy sikerült elaludnom, nagy nehezen. A másnapot álmodtam meg.

Másnap a földön ébredtem. Mindenem fájt, és rettentően fáradtnak éreztem magamat. Felálltam, az íróasztalomhoz lépkedtem, és a könyvespolcomról, a könyvek mögül elővettem a reggelimet: egy nagy csomag kristályos amfetamint, amit felszívtam.

- Hogy vagy erre képes? - csattant szinte a bőrömön apám hangja. - Undorító! Találhatnál végre magadnak egy másik házat - nézett rám a lehető legsötétebben.

Annyira megijedtem, hogy leestem a székről, onnan néztem fel apámra, aki egy jó kis fejmosásban részesített. Épp annál a résznél járt, hogy megnősülhetnék, és elvehetnék egy olyan lányt, aki majd gatyába ráz.

- Hogyne! - most én csattantam fel. - Nekem nem kell nő, se senki!
Abban a pillanatban nagyon utáltam apámat, de azzal az utálattal, ami pár perc múlva el is illan; igazából mindig is szerettem, hiszen az egyik szülőm, aki bármit megtett volna értem, akármilyen idióta barom is voltam.

- Mi történt? - kérdezte anyám aggódó arccal.
- Semmi, csak egy javíthatatlan hülye - sóhajtott apám. - Most nézd meg, ott fetreng a földön betépve! Szerinted ez normális? - anyám nem mondott semmit, csak finoman karon ragadta, és elvonszolta. Ezt szerettem legfőképpen anyámban; mindig szét tudott minket szedni, mielőtt végzetesen összevesztünk volna.

Hozzáláttam a reggeli első cigimnek. Kaparta, és égette a torkomat, nem is esett jól, de azért szívtam. Bosszankodtam, amiért nyitva hagyták az ajtót, de nem mentem volna oda, hogy becsukjam, helyette elnyomtam a félig elszívott csikket, és úgy gondoltam, hogy ideje megfürdeni, és neki látni a készülődésnek, hiszen pár órán belül már találkozunk is.

Alaposan megfürödtem, szinte égette a bőrömet a forró víz; nekem a fürdés mindig is megtisztulást jelentett, mellesleg le is nyugodtam tőle. Ahogy a kádban ültem, rágyújtottam még egy szálra, közben pedig átjárt a rémület, hogy Natashával fogok találkozni… nem akartam. Egyik részem akart, őrült módjára kívánta, az egész életét letudta volna élni vele, míg a másik ájulásig gyűlölte. A fürdés után felöltöztem, megfésülködtem, fogat mostam, és megborotválkoztam – aztán többször is a tükörbe néztem, hogy tényleg jól nézek-e ki. Egy liter parfümöt magamra fújtam, és ismét a tükörbe néztem. Magamra mordultam, hogy “Hé, nem is szereted, te barom, akkor minek akarsz neki ennyire megfelelni?” Igaza volt ennek az énemnek.

Miután elkészültem, lementem, hogy induljak, ám a lépcsőn leérve anyámmal találkoztam, aki a sütő mellett állt.
- Mit csinálsz? – kérdeztem.
- Ebédet főzök – válaszolta. – Te mit csinálsz? Mész valahova? – valamit sejtett. Soha nem kérdezte, mit csinálok, vagy hova megyek, még kisebb koromban sem.
- Hát… találkozok egy lánnyal – hebegtem. Soha nem szoktam hebegni. Én mindig határozott vagyok. Halhatott valamit a hangomból, mert tovább faggatott.
- Egy lánnyal? Miféle lánnyal? – halványan elmosolyodott. A szüleim már régóta melegnek tartanak, pedig ha tudnák, hogy már hány nővel akadt dolgom. Bár, igaz, hogy csak alkalmi volt…
- Natashával – suttogtam szinte.

- Ó, szóval… Natashával – ismételte meg. – Várj egy kicsit. Hozok valamit, amit adjál neki oda, kérlek! – ezzel el is tűnt. Kíváncsi voltam, hogy ugyan mi lehet az a nagyon fontos dolog. Arra gondoltam, hogy itt felejthetett valamit, amikor összeszedte a cuccait.

- Tessék, drága – nyomta a kezembe anyám. Egy doboz volt, de fogalmam sem volt, hogy mi lehet benne. Csak néztünk egymásra, hosszan, szótlanul, aztán végül elindultam.

Természetesen jóval korábban érkeztem, mint kellett volna, de nem érdekelt. Leültem a lefoglalt asztalomhoz, és rendeltem egy üveg kólát. Gondolkodtam. Hazaakartam menni, de maradni is akartam; azon gondolkodtam, hogy mi van, ha meghalok, és ez az utolsó lehetőségem arra, hogy láthassam még egyszer, utoljára ebben a nyomorult életemben? De mi van, ha annyira megváltozott, hogy megbánom? Ha megint fájdalmat okoz… és még számtalan kérdés merült fel bennem.

Aztán leült velem szemben. Vagyis lehuppant. A parfümje illata megcsapott, a szépsége pedig rabul ejtett. Fogságba kerültem. Ő volt számomra a nagybetűs NŐ, az a Nő, akire minden férfi vágyik; de ezt nem mondhattam el neki. 

 
Chat
 
Szavazz!
Hogyan találtál rá az oldalra?

Keresőn keresztül (google, yahoo..stb.) (75 / 45%)
Facebookos lapunkon keresztül. (1 / 1%)
Gportálon keresztül találtam rá. (11 / 7%)
Mások ajánlották az oldalt. (5 / 3%)
Cserepartnereink által bukkantál ránk. (58 / 35%)
Egyéb... (15 / 9%)

Szavazatok száma: 165

Létrehozás időpontja:
2015-06-21 14:36:47

Szavazás lezárva:
2016-12-06 19:17:36


Lezárt szavazások
 
2015 február
X X X
X X X
X X X
X X X
X X X
X X X
X X X
X X X
X X X

 

 

  Menü  

Főoldal
Történetek
Tippek
Letöltések
Kérdező
Extrák
Galéria
Rólunk


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!